Szóval az úgy kezdődött, hogy leültünk megnézni ezt a filmet: Éjszakai ragadozók (2016). Igen, a film nem új és igen, jó eséllyel láttuk a maga idejében (amikor még új volt), de az igazat megvallva semmire sem emlékeztem belőle, úgyhogy erősen új élmény volt. Végignéztük, és én egy olyan frusztrált hiányérzetben maradtam, hogy mérges lettem: jó volt ez a film, de mi volt ez a végén, nem meséltétek el, miért történtek a dolgok, nem oldottátok fel nekem… Valami hiányzik.

Rákerestem: egy könyv alapján készült – Austin Wright Éjszakai ragadozók (eredeti címén Tony & Susan). Egyértelmű volt, hogy elolvasom – megtettem. A hiányérzet megmaradt, habár sokat segít, hogy a könyvben alkalmunk van Susan gondolatait végigolvasni, nem csak egy-egy arckifejezésből következtetünk szabadon dolgokra. De a feloldás a végén – semmi.

A történet – két történet. Könyv a könyvben: Susan megkapja volt férje, Edward regényének kéziratát azzal, hogy a férfi szerint végre sikerült valami igazán jót alkotnia és szeretné, ha a nő elolvasná, kíváncsi a véleményére, mert annak idején, a házasságuk alatt mindig őszinte volt vele az írásaival kapcsolatban és most is ezt kéri. Ez az egyik történet, amely apránként, részletekben bontakozik ki, ahogy Susan olvasás közben visszaemlékszik 20 évvel korábbi kapcsolatukra, rövid házasságukra, válásukra, miután a nő megcsalja a férjét, és ahogy a jelenlegi házasságát is elemezgeti, amely csak a felszínen és Susan elhatározása miatt kiegyensúlyozott, valójában azonban problémákkal terhelt és boldogtalan. 

A másik történet Edward regénye, amelyet Susannel együtt végigolvashatunk: Tony Hastings, felesége, Laura és kamasz lányuk, Helen nyaralni indulnak, az úton azonban bajba kerülnek, leszorítják őket az útról, Laurát és Helent elrabolják, Tony-t pedig az éjszaka közepén egy erdőben teszik ki. A két nőt később megtalálják holtan, a három elkövető megerőszakolta és feltehetőleg meg is kínozta őket. Innentől pedig Tony gyászát, a történtek feldolgozását ismerjük meg egy matematika professzor szemén keresztül – részletes betekintéssel a gondolataiba, érzéseibe, saját maga elemzésébe. Egyértelmű, hogy a történet nem érhet boldog véget, Tony gyászol, bosszút áll és maga is rámegy a történtekre. 

A várható lezárás ezek után az lehetne, hogy író és olvasó találkoznak, eszmét cserélnek, kibeszélik a dolgokat, feloldják a rég múlt sérelmeit vagy éppen kiderül, hogy ki mennyire nem tudott túllépni rajtuk – na ez nem történik meg. Edward ugyan azt állítja, hogy kíváncsi a nő véleményére, de amikor Susan megkeresi (az utolsó pillanatban), hogy elolvasta a kéziratot, ahogy a férfi kérte, és találkozzanak, hiszen épp a városban van a könyv mellé csatolt levél szerint, Edward nem üzen vissza, nem hívja fel és nem megy el a találkozóra – ezzel egyrészt Susan egyedül marad a kérdéseivel, bizonytalanságával (ami akár bosszúnak is beillik a férfi részéről), másrészt viszont Edward fosztja meg saját magát attól, hogy értelmes kritikát kapjon (főleg, mivel ő maga kérte – mármint a kritikát).

A kritikákat olvasva a könyv (ami először a kilencvenes években jelent meg, Tony & Susan címmel) eléggé megosztja az olvasókat (Moly.hu, Goodreads.com), szerintem azért, mert olyan sok mindent függőben hagy, nem ad annyi választ, amennyit szeretnénk: sokmindent túl nyitva hagy, ránk bíz, nem old fel. Talán azért, mert túl bonyolult és sokrétű, vagy nem lehet rá egyértelmű választ adni. Hogyan is lehetne egyszerű író és olvasó kapcsolata? Van-e jó válasz az erőszakra? Hogy reagál egy intellektuális fölényében fürdőző férfi az őt ért traumára, a gyászra, és ez mennyire különbözik attól, ahogyan mások reagálnának ugyanazokra az eseményekre?

Holnapig tudnám sorolni. Susan az olvasó, ahogy én is, ott marad a kérdéseivel, válasz nélkül, feloldás nélkül, hogy szabadon értelmezze, amit olvasott, magyarázatot viszont nem kaphat az írótól…