Szóval az ókori utazás úgy folytatódik, hogy…

Mary Beard másik könyvét, az S.P.Q.R-t is megtaláltam, ami az ókori Rómáról szól. Adta magát, hogy amíg bírom ép elmével, beleolvasok abba is. Megint csak túl sok információ volt nekem, ugyanakkor nagyon olvasmányos a stílus, úgyhogy az vitt előre, hogy átrágjam magam ezen is.

Az interneten is kutakodtam azért a témában, hogy merre mehetnék még tovább, így találtam rá Philip Matyszak könyveire:

Amit kinéztem, az elsősorban az Egy nap a városban – Az ókori Róma. Elég is lett. Azt hiszem, a lényeg átjött, egy átfogó kép alakult az időszakról a fejemben.

Azért, hogy a kép teljesebb legyen, Heller Ágnes A filozófia rövid története gólyáknak első, ókorról szóló kötetét is elolvastam.

Mivel az egész kezdett egy őrült hajszába átmenni, az ókori irodalom olvasásában annyira már nem jeleskedtem, de azért a Biblia, az Iliász, Odüsszeia, Antigoné és Oidipusz király megvannak még középiskolai emlékekből, ami talán elég útravaló ebből a korból.

Utolsó körben még azért beleolvastam a Görög és római regék és mondákba, és ezzel azt hiszem, szögre akasztom ezt a korszakot. Nem azért, mert ne lenne még mit elolvasni a témában, hanem mert egyre türelmetlenebbül tekintgetek a középkor felé. Fura, nem?

Persze, tudom: vannak még az ókorban játszódó regények, de a szempont nem csak ez, hanem az is, hogy a történelmi hűség minél inkább meglegyen. Ettől függetlenül valószínűleg el fogom olvasni a Quo vadist, Madeline Miller Kirkéjét, Margaret Atwood Pénelopeiáját és Mika Waltaritól a Szinuhét. Rátaláltam még Paul Doherty Ókori Róma és Amerotke-sorozatára is:

Steven Saylornak is vannak további izgalmas regényei, amelyek az ókori Rómában játszódnak – a Roma Sub Rosa sorozat:

Szóval legközelebb a középkori olvasmányaimmal térek vissza.