Előre szólok: a színes házak színesek, a tengerpart szeles, a dánok boldogok, a bicikli sok. Ezzel le is tisztáztunk minden fontos részletet, ami egy felületes turistát érdekelhet. Ugye? Ugye nem?

Koppenhágában jártam és ellopta a szívemet. Jó, ez nálam minden évben megtörténik – azon kívül, hogy mindig egészen ügyes kézzel választok európai országot, ahova szívesen mennék nyaralni, minden élhető, barátságos hely el tudja lopni a szívemet és már ottlétem alatt arról álmodozom, hogy itt ellaknék egy darabig: vagy azért, mert jó a kisugárzása, vagy azért, mert az ott töltött idő reggeltől estig úton is csak arra volt elég, hogy felületesen megismerjem egy kis szeletét a városnak. Arra elég, hogy többet akarjak, hogy a hétköznap reggeleket is megtapasztaljam, és a rossz időt, és a bevásárlást és a bekuckózós ráérős estét. Nem tudom, átmegy-e az érzés, amiről beszélek.

Koppenhágában durván 650 ezren élnek – ez egy elég szerény lélekszám egy európai fővároshoz, és milyen jót tesz neki! Persze a metró itt is tele van reggel és délután, az emberek itt is sietősen szaladnak a mozgólépcsőn, ha úgy van, sőt, átmennek a piroson a biciklijükkel, ha egyébként fennakadást nem okoznak.

Hadd mondjam el: nem kell a kutyára szájkosár a tömegközlekedésen, lehet kerékpárt szállítania tömegközlekedésen (a legzsúfoltabb – aka. rush hours – órákat leszámítva. Gondoljunk csak bele, ez mennyi kellemetlenséggel járhat. Hagyjuk most a kutyát, ott a bringa: felszáll vele az ember, megkeresi a helyét (nincsenek a kerékpár szállítására kijelölt részek), közben akaratlanul nekitolja a bringa kerekét valaki lábának, más le akar szállni rajta keresztül. És hihetetlen, de működik! A recept: az emberek toleránsak egymással. A turistákkal is. A bevándorlókkal is. A hajléktalanokkal is. (Kár, hogy ezt ki kell hangsúlyozni, de ezen ne múljon.)

Koppenhágában is van szemét az utcán. Ott is van, aki belenéz a kukákba és kiszedegeti az ételmaradékot meg a visszaváltható palackokat. Ott is van részeg ember és bizonyára ott is van bűnözés. Ez utóbbival szerencsére nem találkoztam, de nem vagyok naív. Ott is vannak ahngoskodó fiatalok az utcán, a metrón meg a szomszédban. Mégis, a város hangulata, kisugárzása olyan erőt rejt, ami egy kicsit jobb kedvre deríti az embert. A boltban mosolyognak (és mindenki nagyon jól beszélt angolul, akivel találkoztunk) a vásárlókra, legyen az a szuvenírbolt a város szívében, vagy egy diszkont az egyik külkerületben. Az utcán, a metrón barátságosak, toleránsak és segítőkészek. A jó időt pedig megbecsülik és egyből kimennek a tengerpartra, egy parkba, előkapja a piknik plédet és kiélvezi a napos órákat. Átlagosan 179 csapadékos nap van egy évben Dániában, úgyhogy ez teljesen érthető is.

Gyönyörű az Amalienborg a palotáival, a díszőrséggel. Ha megállsz a közepén, előtted észak, akkor a négy palota úgy szegélyezi a teret, hogy közöttük előre tekintve ellátsz a Kastelletig, balra ott a márványtemplom (Frederikskirke, és amúgy SPOILER: nem márványból van), jobbra a szökőkúton túl a tenger az Operával, mögötted pedig a díszes kapu, amin át az őrség megérkezik a váltáshoz.

Eszméletlen szép a Rosenborg kastély, stílusos, az angol kertj pedig, ami körülveszi – bűbájos, az egyik végében ott ül Andersen (még a hangját is meg lehet hallgatni egy QR kód beolvasása után). A füvön jó időben mindenhol emberek ülnek, napoznak, olvasnak, piknikeznek – mondjuk hozzá kell tenni, hogy épp a nyárközépen (midsommar) utaztunk, szóval hosszú nappalok mellé kivételesen napos, meleg idő volt.

De csomóan ülnek a rakpart kövén egy-egy sörrel a kezükben, vagy a Kongens Nytorv egyik padján és körülötte – isznak, beszélgetnek, és nem csak fiatalok. És igen, lehet alkoholt fogyasztani közterületen. Most mondd meg!

Odakint 22-24 fok, napsütés – a Balti-tenger vize viszont jéghideg! Belementünk, persze, lábszárközépig, de az 5 perc, amit fotózással töltöttünk a vízben, bőven elég volt: a végére kicsit már fájt a lábam a hidegtől. Látszik az Oresund híd a partról, amin mi is átkeltünk, vonattal, hogy egy fél napot Malmőben is eltöltsünk. Kedves, csendes, álmos kisváros, feltűnő a különbség a dán fővásrohoz képest – lehet, hogy azért is, mert a midsommar Svédországban fontosabb ünnep, amikor sokan vidékre utaznak, ki a városokból, piknikeznek, pihennek, sütkéreznek a napon.

Annyira jó, pozitív hangulata volt az egész utazásnak, hogy miután hazajöttünk, megnéztük A híd című sorozatot, ami egy jó kis skandináv krimi, aminek Koppenhága és Malmő együt ad otthont, az első holttestet pedig éppen az Oresund hídon találják, a dán-svéd határon – csak hogy visszaálljon az egyensúly. 🙂

Szóval én mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy látogasson el Koppenhágába, ha teheti: a hangulata magával ragadó, az építészete nagyon érdekes, a belváros kényelmesen körbe-, át- és végigsétálható, biciklivel is nagyon jól járható, hiszen az egész városban kiépített bicikliutak vannak, amiket a legenda szerint előbb takarítanak le hóesés után, mint az autóutakat. 🙂