Kicsit megkésve teszem közzé, de annál nagyobb lelkesedéssel ezt a kis listát. Történt, hogy a tavalyi adventi időszakban megláttam egy kedves ötletet, ahol minden napra megjelöltek úgy egy könyvet, amit elolvasnának, hogy egy booktoker bejegyzései közül választották. Nagyon tetszett az ötlet, úgyhogy én is csináltam egy saját adventi naptárat: a könyvek többsége adott volt, vagy mert régóta van a listámon, vagy pedig mert új és nagyon érdekesen hangzik, nem mellesleg viszont rengeteg nagyon jó tartalomgyártót találtam, akiknek belinkelhettem a bejegyzését.
Íme hát a lista. 1-1 rövid megjegyzéssel kiegészítve:
- Neige Sinno: Nyomorult tigris. Olyan durva ÉS fontos téma, olyan megkapó borító és érdekes cím, hogy fel kellett venni a listára. Félelemmel teli várakozás van benne, hogy esetleg megfejtek általa valamit magamból is.
- Francios-Henri Désérable: Én uram és legyőzőm. Ez egy kihívás lesz nekem, remélem nem csalódom, de ezt kb. a komfortzónámból való kilépésként fogom megélni.
- Olga Tokarczuk: Nappali ház, éjjeli ház. A történelmen átívelő valóság egyéni emlékekből összerakva – kell ennél többet mondani?
- Marjane Satrapi: Persepolis. Régóta nézegetem már, nagyon kíváncsi vagyok: a téma érdekes, a műfaj pedig még inkább.
- Alba de Céspedes: Tiltott füzet. Megfogott rajta minden – ez az egyik kiemelt várakozásom.
- Sandra Newman: Julia. Nagyon tetszik a koncepció – az 1984 női szempontból elmesélve. Vegyes véleményeket lehet róla olvasni, úgyhogy pláne el kell olvasnom, hogy eldönthessem, milyen.
- Tapasztó Orsi: Ez nem atomfizika. Követem influenszerként, szeretem a kiállását ügyekben és kedvelem az önismerethez, önsegítéshez való hozzáállását – így remélem ez a könyv is adni fog az úthoz, amin magammal haladok.
- Dr. Richard Shepherd: Holtak vallatója. Megragadott a nézőpont: a kórboncnok mesél. A bűntények feltárása pedig mindig tartogat izgalmakat.
- N. Nagy Zoltán: Keselyű. Krimi, magyar – jöhet. Ráadásul egy moly.hu kihívás részeként amúgy is célba vettem idénre.
- Rebecca F. Kuang: Yellowface. Megosztó, incselkedő ez a könyv meg a róla olvasott vélemények. Szerintem a megfelelő időpontban ez egy jó kis olvasmány lesz.
- Salman Rushdie: A sátáni versek. Nagyon-nagyon régóta a listámon van ez a könyv, meg kell mondanom őszintén, hogy leginkább a körülötte kialakult “hype” miatt. Remélem, okkal lett ekkora a híre, és jó lesz.
- Kristin Hannah: The Women / A nők. Nem tudok sokat hozzáfűzni, jól hangzik a történet, a z írónőt nagyon dícsérik, ha valamit olvasok tőle, ez legyen az első – terveim szerint angolul.
- Kondor Vilmos: Második magyar köztársaság. Kondor Vilmos Bűnös Budapesz sorozatát faltam: szeretem az írói stílusát, az aprólékosan leírt világot, szóval remélem, az elképzelt világai is hasonlóak lesznek, mint a történelmiek.
- Visky András: Kitelepítés. A történelmi kor is szívemnek kedves, az Erdély-lét pedig kimondottan vonzó, magam is erdélyi magyar lévén. Nagy falat lesz, de várom.
- Donatella di Pietrantonio: Törékeny kor. Most mondjam azt, hogy a nők szenvedéséről szóló könyvek érdekelnek? Nem hangzana jól, pedig hát így van: dolgozik a sorsközösség, az empátia, az elmondott történetek, a kimondott traumák súlya és fontossága, mert ha én végighallgatom, együttérzek és kinyújtom a kezem, kimutatom a szeretetem, ha mással történik, remélem, engem sem engedne a világ lehullani, ha én lennék ilyen helyzetben…
- Roberto Bolano: Vad nyomozók. Egy booktoker bejegyzésében találkoztam ezzel a könyvvel és ahogy az nem először fordul elő, a borító és a fülszöveg eldöntötte a kérdést.
- Kiran Desai: The Inheritance of Loss. Egészen pontosan nem is tudom, hogyan bukkantam erre a könyre – valami megfogott vele kapcsolatban.
- Dan Brown: The Secret of Secrets. Év végi megjelenése és a nosztalgia a sorozat eddigi darabjai iránt egyenes utat biztosított Robert Langdonnak erre a listára.
- Mörk Leonóra: Cukrászbolt a narancsfához. Egy olyan ember mondott erről a könyvről pozitív véleményt, akiről nem gondoltam, hogy ezt a zsánert preferálja. A szerzőtől még nem olvastam, de már régóta szemezek vele.
- Beatriz Serano: Elégedetlenség. Ez is a felkapottsága és az újdonság varázsa miatt került ide: azóta kissé elbizonytalanodtam, hogy jó döntés volt-e, de ha már baválogattam, adok neki egy esélyt – látatlanba mégse kellene ítéletet mondani felette.
- Bíró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek. Tavaly nagyon sokat lehetett hallani a szerzőről is, a könyvéről is – bekerült hát, mert miért én maradjak le róla?
- Dobray Sarolta: Léna. Nem akarok sokat magyarázni – el kell olvasni, mindenkinek el kéne, amíg a világ nem lesz jobb hely a nők számára (is).
- Jozef Karika: A hasadék. Ez egy régre nyúló szemezés közöttünk, igazán a borító és a fülszöveg elég volt, hogy el akarjam olvasni.
- Paul Lynch: A próféta éneke. Ez is egy olyan disztópia, ami egyre kevésbé tűnik elrugaszkodottnak a valóságtól (de állhatna itt A szolgálólány meséje is, vagy a Szép új világ – és még sorolhatnám).
Ez tehát az adventi TBR lista 2025-ös kiadása: reményeim szerint a követketző advent előtt visszatérek a helyzetjelentéssel, hogy mit sikerült kihúzni erről a listáról, és milyen élményekkel zárom ezt a kis projektemet.
